Az őszi-téli megfázásos szezonban különösen oda kell figyelni a 3-4 éves kor alatti gyermekek táplálkozására, mivel egy betegség legyengítheti fejlődő immunrendszerüket, a tartós immunvédelmi probléma pedig a későbbiekben komolyabb, krónikus betegségekhez is vezethet (allergia, asztma). Ma már a 18 év alattiak 5-8 százaléka szenved például asztmában!

Ne feledjük a súlyos betegségek kialakulásának hátterében a kisgyermekek helytelen táplálkozása is állhat!

Az immunvédelem kialakulása

Az édesanya méhében a kisbaba egy mindentől elzárt, védett környezetben növekedik kilenc hónapon keresztül, egészen a születés pillanatáig. Később, egészen egy éves koráig az anyatej veszi át biztonságot nyújtó védő és támogató közeg szerepét, ezért is fontos a szoptatás, különösen az első hat hónapban. Az anyatej számos olyan összetevőt tartalmaz, ami lényeges a baba védelme szempontjából, ilyenek péládul a probiotikumok, azaz jótékony baktériumok. A terhesség időszakától egészen a szoptatás végéig, azaz a baba hat-nyolc hónapos koráig tartó időszakot passzív immunvédelemnek nevezzük, hiszen elsőként az anyuka, utána pedig az anyatej biztosítja a védelmet a baba számára. Egyéves korára azonban a gyermekek étrendjéből szinte teljesen eltűnik az anyatej, így védelmező szerepe is visszaszorul. Nagyon lényeges információ, viszont kevés anyuka van tisztában azzal, hogy a kisbabák immunrendszere egészen 3-4 éves korig erősödik, fejlődik. Ez az időszak tulajdonképpen az aktív immunvédelem kialakulásának ideje. De hogyan épülhet ki maximálisan a babák immunrendszere, ha már nem fogyasztanak anyatejet?

Probiotikum, Prebiotikum, Bifidusz  –  Melyiket válasszam?

A pár éves kisgyermekek és a felnőttek immunvédelmének legfontosabb szereplői azok a jótékony baktériumok, probiotikumok, amelyek többek között a bélrendszerükben az immunvédelemben is szerepet játszanak. A probiotikumok – amelyek leggyakoribb fajtái a bifiduszok –számos fontos funkciót látnak el: K vitamint termelnek, elpusztítják a betolakodó baktériumokat, és kiszorítják az egyéb kórokozókat a kicsik szervezetéből. Ezek a probiotikumok különféle cukrokkal táplálkoznak, amelyeket prebiotikumoknak nevezünk. Bár valószínűleg már mindenki találkozott a reklámokban a pre- és probiotikumok fogalmával, szerepük és hasznosságuk mégsem egyenértékű. Érdemes tisztázni ezért, hogy mi micsoda!  Egy egyszerű hasonlattal élve a szervezetben megtalálható jótékony baktériumokat, vagyis a probiotikumokat képzeljük úgy el, mint egy autót.  A probiotikumok táplálékai  a prebiotikumok, úgy, mint az autónál az üzemanyag. A probiotikumok (vagyis az autó), mint pl. a bifidusz, az egészséges szervezet működésében fontos szerepet játszanak: hozzájárulnak a bélflóra természetes egyensúlyának fenntartásához, de főleg segítenek megakadályozni a káros baktériumok elszaporodását, ezzel betegségek kialakulását is. A prebiotikumok (vagyis az üzemanyag) ezzel szemben nem baktérium, hanem speciális cukrok, melyek segítik a hasznos baktériumok (a korábban említett probiotikumok, vagyis például a bifidusz) életben maradását, szaporodását a szervezetben. Fontos azonban megjegyezni, hogy ezek a speciális cukrok nemcsak a jótékony, de a kórokozó baktériumok számára is táplálékot jelenthetnek! Érdemes tehát odafigyelni a baktériumflóra egyensúlyának fenntartására, és pótolni az esetleges veszteséget a jótékony baktériumok számában!

Mi történik, ha felborul a bélflóra egyensúlya?

A jótékony baktériumok jó esetben nagy számban vannak jelen a kisgyermekek bélrendszerében! Azonban az őszi megfázásos szezonban előfordulhat, hogy egy-egy betegség miatt a kicsi antibiotikumos gyógyszeres kezelést kap, vagy elkap egy csúnya hasmenéssel járó vírust, így ezek az immunfelelős bifiduszok, probiotikumok is kiürülnek a picik szervezetéből. Mit lehet ilyenkor tenni?  Ebben az esetben probiotikumokra, például bifiduszokra van szükség, hiszen újabb hasznos baktériumadagokkal kell megerősíteni a sérült bélflórát. Megfázás, antibiotikumos kezelés vagy hasmenés után ezért érdemes a babának probiotikus ételeket adni, azaz olyan bébiételeket, amelyek bifiduszt is tartalmaznak. A baktériumok szaporodását elősegítő prebiotikumokkal, cukrokkal azonban csínján kell bánni, mert ezek a rossz baktériumok szaporodását is elősegítik. Ezek külön pótlására egyébként sincs szükség, hiszen eleve megtalálhatóak számos alapélelmiszerünkben, mint pl. egyes sajtok, banán, borsó, bab vagy póréhagyma. A The Journal of Allergy and Clinical Immunology website által is közzétett kutatás eredménye szerint, a megválogatott probiotikus baktériumoknak jelentős megelőző hatása van a magas allergia-kockázattal rendelkező gyerekeknél. Ez a pozitív hatás, az első két évben fenntarthatónak is tűnik. Egy kis odafigyeléssel, a babánk táplálékainak tudatos kiválasztásával sokat tehetünk azért, hogy a gyermekünk később egészséges, allergia és asztmamentes felnőtté váljon.

Forrás: www.picibaba.hu

A poratka allergia hatékony ellenszere az allergénmentesítés.

Most kedvezményesen próbálhatja ki az allergénmentesítést!

Részletek itt…

 

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..